Új épületbe költözik a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet

Új épületbe költözik jövő pénteken a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet ? jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatói és az oktatási és kulturális szakdiplomaták éves téli értekezletén.

Hiller István beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kulturális diplomácia elmúlt években kialakított struktúrája hosszútávon is Magyarország érdekét szolgálja, s a hálózatot erősíteni érdemes. Ugyanakkor hozzátette, „van még a térképen fehér folt”, a hálózatot bővíteni kell, s nem szabad „csökkenteni, leépíteni”.

A magyar kulturális diplomáciát tisztelik és becsülik a világban Új-Delhitől New Yorkig, Kairótól Berlinig, s ebben nagy szerepe van az intézetigazgatóknak is, akik az országismeret mellett tapasztalattal, együttműködő készséggel és kreativitással is rendelkeznek – mutatott rá.

A tárcavezető köszönetet mondott az intézetigazgatóknak, hogy Magyarországot elhivatottsággal és kedvvel képviselik külföldön.

Hiller István kitért arra is, hogy idén Pécs Európa Kulturális Fővárosa Essennel és Isztambullal együtt, 2011-ben pedig Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke Belgiummal és Spanyolországgal. Ezt „ívként” kell kezelni, s hogy sikeres és eredményes legyen a 2010-es, 2011-es év Magyarország számára, szükség van a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóinak, munkatársainak és a szakdiplomatáknak a tehetségére, elkötelezettségére.

Forrás: Oktatási és Kulturális Minisztérium

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Életveszélyes állapotban a megégett kisfiú

Életveszélyes állapotban, mentőhelikopter szállította Budapestre azt az ötéves kisfiút, aki a Békés megyei Gádoroson égett meg, eddig ismeretlen körülmények között.

Bokros Lajos az értelmiségiekre számít

1848 után ma újból reformokra van szükség, és ez a feladat ismét az értelmiségre vár - mondta hétfői ünnepi beszédében a budapesti Jókai téren az MDF miniszterelnök-jelöltje.

Megindult a forgalom a Kossuth téren

Feloldotta a Kossuth tér környékén az útlezárásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), így már helyre is állt a közlekedés - közölte a rendőrség, miután 10 órakor felvonták a nemzeti lobogót.

Ripityára tört egy autó Budapesten

Kisodródott és felborult egy autó hajnalban Budapesten, a XIII. kerületben.

Zászlófelvonás kordonok közt, bekiabálásokkal

A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdetét vette az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 162. évfordulójának tiszteletére rendezett állami ünnepségsorozat Budapesten. A Kossuth téri kordonon kívül bekiabálások, fütyülés hallatszott.

Nem találtak bombát a Sportarénában

Nem találtak robbanószerkezetet a Papp László Budapest Sportarénánál vasárnap este.

A történet ereje

Budapesten az Országházat övező, Kossuthról elnevezett téren áll az Agrárminisztérium épülete. A ház falán néhány emléktábla található. Az egyiket 1998-ban tették oda, a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottsága közös vállalkozásaként.

Rendezvények arzenálja a fővárosban

Idén is a zászlófelvonással kezdődnek a március 15-i hivatalos ünnepi rendezvények Budapesten a Kossuth téren, és a délután három órától kezdődő Márciusi Ifjak Díjak átadásával végződnek az Országházban. Eközben a főváros számos pontján várják különféle programok a családokat.

A Budapesti Filharmóniai Társaság koncertjével indul az Erkel-év

Az Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójára szervezett megemlékezések sora hétfőn a zeneszerző szülővárosában, Gyulán a Budapesti Filharmóniai Társaság ünnepei koncertjével kezdődik.

Bombariadó volt a Papp László Budapest Sportarénában

Bombariadót rendeltek el a Papp László Budapest Sportarénában vasárnap este. A csarnokban a Ghymes együttes adott koncertet. Az első hírek szerint elkezdték az aréna kiürítését, később azonban a rendőrség a hírt úgy pontosította: "a tűzszerészek parancsnoka úgy döntött, hogy kiürítés nélkül vizsgálják át a helyszínt." A sajtóügyeletes elmondta: fél nyolckor a rendőrség 107-es segélyhívójára telefonált be egy férfi, hogy a sportarénánál bomba van.

Kosárlabda All Star-gála: kikapott a magyar válogatott a légiósoktól

A magyar férfi kosárlabda-válogatott tízpontos vereséget szenvedett a légiósokból álló csapattól vasárnap a budapesti All Star-gálán.

Idén is kordonerdő mögé szorul a nemzeti ünnep

Idén is kordonok mögött ünneplik március 15-ét a közjogi méltóságok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság biztonsági okokból vaskerítésekkel zárja le a Kossuth teret, a zászlófelvonás hagyományos helyszínét. A pártok ünnepi rendezvényei miatt Budapest belvárosában és a budai Vár lábánál már mától érvényes a forgalomkorlátozás.

Varga Gabriella ötödik a budapesti Vk-n

Akárcsak a korábbi idei női tőrversenyeken, a hétvégi budapesti Eximbank Világkupán is Varga Gabriella jutott a legtovább a magyarok közül, ezúttal az ötödik helyen végezve.

Fideszes újoncok az országházban

Elsősorban az önkormányzatokból bővítheti új frakcióját a Fidesz-KDNP. A megyei jogú városok polgármesterei, megyei önkormányzati képviselők, budapesti polgármesterek, fővárosi közgyűlési tagok bízhatnak a jelenlegi közvélemény-kutatások adatok alapján abban, hogy bekerülnek az új parlamentbe.

Több tízezren lesznek a Fidesz gyűlésen?

Fidesz arra számít, hogy több tízezer ember vesz részt hétfőn fővárosi rendezvényén. Szijjártó Péter a Fidesz elnöki stábjának vezetője vasárnap Budapesten kérdésre válaszolva kiemelte: nagy az érdeklődés a párt vasárnapi rendezvénye iránt, amely egyben március 15-i megemlékezés és kampánynyitó is lesz.

Szijjártó: felelnie kell annak, aki közpénzt lopott

Ha a Fidesz kormányra kerül, akkor felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak - mondta Szijjártó Péter a Fidesz elnöki stábjának vezetője vasárnap Budapesten.

A szabadságharc zsidó hőseire emlékeztek Budapesten

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseire emlékeztek vasárnap délelőtt Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtt.

Idén is virágba borul a sportaréna

Különleges orchideákkal és trópusi virágokkal benépesített kertek lepik el márciusban a Papp László Budapest Sportarénát, amelyet idén is a Magyar Orchidea Társaság tavaszi orchidea- és broméliakiállítása öltöztet majd vidám színekbe.

Eltörte a mentős kezét a zavart férfi Budapesten

A kiérkező mentősökre támadt egy férfi a Nyugati pályaudvarnál szombaton, s az egyik ápoló súlyos sérülést szenvedett - tájékoztatta az MTI-t az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

Tűz ütött ki egy VII. kerületi élelmiszerboltban Budapesten

Tűz ütött ki egy élelmiszerboltban Budapest VII. kerületében, a Király utcában vasárnap reggel, de senki sem sérült meg - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese.

Fiatalok maguk keverik a drogokat

Orrvérzés, heves szívdobogás, pánikroham ? ezek lehetnek a mellékhatásai annak az új drognak, amit Magyarországon is egyre több ?atal kotyvaszt ki otthon a szobában.

Nyitva a Kossuth- és a Deák-mauzóleum március 15-én

A nemzeti ünnepre való tekintettel a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. kinyitja a Fiumei úti Sírkert két legnagyobb mauzóleumát.

Bombariadó a bevásárlóközpontban

Bombariadó miatt kiürítették Budapesten, a Váci úton lévő Duna Plázát. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombat este elmondta, hogy a rendőrségre telefonált egy ismeretlen férfi, és azt mondta: hét órakor bomba fog robbanni a bevásárlóközpontban.

Elindult az autó, alatta aludt a hajléktalan

Autó alatt fekvő hajléktalant gázoltak el Budapesten szombaton ? közölte a rendőrség.

Budapesti Jazzünnep

A Magyar Jazz Szövetség idén is megrendezi az év legpezsdítőbb jazz zenei eseményét. Az országosan zajló programsorozat központja március 25-27. között Budapest.

Megint nem tudott nyerni az MTK

Az MTK Budapest és a Szombathelyi Haladás nem bírt egymással szombaton a Hidegkuti Stadionban a labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójában, a Videoton simán győzött a Pápa ellen.

Március 15. - Forgalomkorlátozások a fővárosban

A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények miatt már mától forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Kisiklott egy villamos a Moszkva téren

Műszaki hiba miatt kisiklott egy villamos szombaton kora délután Budapesten, a Moszkva téren. Senki nem sérült meg.

Magára hagyta az MSZP Demszkyt

Az MSZP-nek, mint pártnak az SZDSZ-es főpolgármesterhez nincs köze - mondta Budai Bernadett, a párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy Demszky Gábornak le kell-e mondania a személyét ért BKV-s vádak miatt.

Átadták a Kiváló és Érdemes Művész, valamint a Babérkoszorú díjakat

A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából négy Kiváló, tizenhat Érdemes Művész díjat, illetve négy Magyar Köztársaság Babérkoszorúja elismerést adtak át szombaton Budapesten. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjban részesült Bodnár Erika, Fokanov Anatolij, Tímár Éva és Zsuráfszky Zoltán.

Koncerttel ünnepel a Republic

Március 15-én a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi koncertet ad a Republic együttes. Fennállásuk húszéves évfordulójára jelent meg új albumuk és a történetüket feldolgozó könyv. Cipőt, vagyis Bódi László zenekarvezetőt kérdeztük.

Mai nap

2010/03/16 10:59:05 Henrietta, Herbert napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com