Budapest nem adja fel a beruházásokat és ügyel az intézményrendszere fenntartására

A főváros a központi megszorítások miatti kényszerű kiadáscsökkentés ellenére sem adja fel beruházási terveit, miközben ügyel saját intézményrendszerének fenntartására is - ismertette a kabinet hétfői ülésén elhangzottakat Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Így 2010-ben is folytatódik a 4-es metró építése valamint a kapcsolódó beruházások, a Margit híd felújítása, a kerékpárút-fejlesztések, az M3 bevezető szakaszán zajvédőfal létesítése, a csepeli gerincút építése. Folytatódnak a csatorna-programok, iskola- és kórházfelújítások, összesen körülbelül 30 nagyobb és számtalan kisebb fejlesztés - mondta.

A kabinet első olvasatban tárgyalta a fővárosi önkormányzat 2010-es költségvetésének tervezetét, amely szerint a főváros 537 milliárd forint bevételt és ugyanennyi kiadást prognosztizál.

A kommunikációs igazgató elmondta: Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes előterjesztéséből kiderült, hogy miközben az állami költségvetés jelentős többletterheket ró az önkormányzatokra, közöttük is kiemelten a 24 budapesti önkormányzatra, a főváros továbbra is nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésekre, ezek ugyanis nemcsak a város alapvető működéséhez, hanem hosszú távú előrelépéséhez is nélkülözhetetlenek.

Mint mondta, az önkormányzati szektor központi költségvetésből származó bevételei 2010-ben nominálisan is csökkentek, a fővárost érintően ebből az intézmények támogatására fordítható központi normatív hozzájárulás mintegy 3,5 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél.

Ezen kívül megszűnik a helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak és az útfelújítások központi támogatása, ami minden érintett hazai önkormányzat számára drasztikus elvonást jelent, mégis a fővárost érinti a legsúlyosabban, hiszen az ezer kilométeres úthálózatról gondoskodó Budapestnek az önkormányzati szektortól elvont teljes összeg közel egyharmadáról kell lemondania - tette hozzá. Megjegyezte: az előző évi fejlesztések alapján a korábbi években fennálló állami visszatérítés megszűnése 5 milliárd, az útfelújítási támogatás megszüntetése további 4 milliárd forintos kiesést jelent.

Szólt arról is, hogy ebben az évben az önkormányzatok, különösen a Fővárosi Önkormányzat számára jelentős kiesést eredményeznek az iparűzési adó központosított beszedése kapcsán életbe lépő változások: a tervezett utólagos elszámolás miatt egy egyszeri, mintegy 20 milliárd forintnyi kiesést kell a budapesti önkormányzatoknak idén elkönyvelni, ami a forrásmegosztást követően mintegy 10 milliárd forintos hiányt jelent a fővárosnak.

A költségvetés-tervezet ezért 2010-re a tavalyinál lényegesen visszafogottabb számítások alapján 537 milliárd forint bevételt és ugyanennyi kiadást prognosztizál - mondta, hozzátéve, hogy a szűk költségvetési mozgástér betartásához a főváros szigorú alapelveket fogalmaz meg.

Közölte: a központi bevételek csökkenése miatt takarékossági intézkedésekkel, a reformok további kiterjesztésével, az önkéntes kötelezettségvállalások felülvizsgálatával el kell érni a működési kiadások csökkentését, ennek eszközeként az állami normatíva-csökkenés mértékéig vissza kell fogni a támogatásokat.

A központi költségvetési hozzájárulások csökkenését a Fővárosi Önkormányzat saját bevételeiből nem tudja kompenzálni, ezért a közszférában a személyi juttatások előirányzata 2010-ben sem nőhet - tette hozzá. A kommunikációs igazgató szerint a fővárosi önkormányzati cégek számára a közszolgáltatási szerződések alapján juttatott összegek nominálisan sem haladhatják meg a 2009-es szintet.

Összhangban a költségvetési törvényben szereplő elvekkel és a kormány által javasolt országos gyakorlattal, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában levő társaságoknál meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a béreket és bérjellegű jövedelmeket a 2009. évi nominális szinten tartsák - mondta.
Megjegyezte: az úgynevezett működési eredményt a tervezet 8,5 százalékban, 30 milliárd forintban határozza meg a főváros.

A működési eredmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy az önkormányzat összes működési bevételéből kivonjuk a működési kiadásokat. Ez a tavalyival közel megegyező összeg jelenti a fejlődés motorját jelentő beruházások fedezetét, valamint a korábban felvett hitelek és kamatok törlesztésének alapját. Ez a pénzügyi politika a garancia arra, hogy sem most, sem a jövőben ne kelljen az adósságspirál veszélyétől tartani, vagyis attól a helyzettől, amikor nincs esély a folyamatosan növekvő hitelállomány csökkentésére - fűzte hozzá.
Elmondta azt is, hogy Budapest a terv szerint 192 milliárdos hitelállománnyal számol, amely a működési bevételek 62 százalékát jelenti. Ez a Moody,s hitelminősítő véleményével összhangban messze alulmúlja a kritikusnak tekinthető 70 százalékos arányt. Idén 17,4 milliárd forintot fordítunk a korábban felvett hitelek kamat- és adósságterhének törlesztésére.

Az iparűzési adóból 2009-ben több mint 197 milliárd forint folyt be a fővárosnak, ez nagyjából 1,2 milliárd forinttal több, mint amennyivel terveztek. Az elmúlt időszakban minden évben 3-4 százalékos emelkedéssel számoltak az iparűzési adó bevételeinél, de idén a recesszió és az inflációs hatások miatt pesszimistább tervet készített a főváros, azzal számolva, hogy a negatív gazdasági helyzet akár évekre befagyaszthatja vagy visszavetheti az iparűzési adóból származó bevételek növekedését. 2010-ben mindennek ellenére is minimális növekedésre számítanak a helyi iparűzési adóbevételekben.


MTI

 

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

40 ezer forintra fájt a foga a parkolóőrnek

Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vett egy budapesti parkolóőrt a BRFK, mert negyvenezer forintot kért egy autóstól ? közölte a rendőrség internetes oldalán csütörtökön. A férfit szerdán fogták el azután, hogy egy autós feljelentést tett a rendőrségen.

Elszakadt a vezeték, késnek a vonatok

Felsővezeték-szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest?Hatvan?Miskolc-vasútvonalon ? közölte a Mávinform csütörtökön.

Hazatért a fiatal tehetség - történelmet írt a világ másik felén

Hazaérkezett Budapestre Michelisz Norbert, a Zengő-Dension Team fiatal reménysége. A 2010-es túraautó világbajnokság első, Brazíliában megrendezett futamán a fiatal versenyző és csapata három világbajnoki pont megszerzésével írta be magát a magyar autósport történelmébe.

Kisboltot raboltak ki Budapesten

Kirabolt egy ismeretlen férfi egy kisboltot Budapest XX. kerületében csütörtök reggel, személyi sérülés nem történt ? közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A rendőrség békés ünnepre készül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság összességében békés, nyugodt március 15-ére készül - mondta Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese.

Ketten otthagyják a fővárosi SZDSZ-frakciót

A szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból csütörtökön.

Elfogadták Budapest költségvetését

A főváros idei évi költségvetésének elfogadása után a szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból

Nagy erőkkel takarítják a fővárost

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésének megfelelően Budapesten nem sokkal éjfél után havazás kezdődött.. Jelenleg is esik, az FKF 75 géppel dolgozik. Országszerte egyébként hasonló a helyzet, de komolyabb fennakadást sehol nem okozott a tavaszi hó.

300 milliárdnyi kincs

Soha nem látott kincseket gyűjtött össze utazásai közben Dr. Zelnik István.

Bolognáról Budapesten

A felsőoktatás képzési szerkezetét meghatározó bolognai folyamat eddigi eredményeiről és várható irányáról rendez Magyarország és Ausztria kétnapos közös tanácskozást mától 47 ország oktatási miniszterének részvételével.

Havazás mindenütt!

Budapesten takarítják az utakat, tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában, Győr-Moson-Sopron megye valamennyi útja jól járható, éjszaka is árokba csúszott járműveket mentettek a tűzoltók Zala megyében.

Mi történt a Józsefvárosban? Vészhelyzet, rendőrök, védőruhás emberek

Március 10-én szerdán úgynevezett közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki az ÁNTSZ a Budapest, VIII. kerületi Stróbl Alajos utcában ? tudta meg az MNO.

Itt a hó, fehér Budapest!

Az éjjel megérkezett Budapestre a hó.

Húsvéti kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban

Interaktív húsvéti kiállítás és tavaszköszöntő játék is várja a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeumba látogatókat szombattól április 11-ig.

Demeter Ervin nem követett el jogsértést

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította: a fideszes Demeter Ervin nem követett el jogsértést Szilvásy György volt titokminiszterrel szemben, amikor egy televíziós műsorban azt állította: Szilvásy György "kétes körülmények között segített megszerezni" egy budapesti ingatlant Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek.

Tüntetés a Deák téren

Demonstrációja után nyílt levelet adott át szerdán az Európai Bizottság budapesti képviseletének az Amnesty International. A jogvédő szervezet célja megakadályozni, hogy hazatoloncoljanak Magyarországon tartózkodó iráni menekülteket.

Eclipse-ügy ? hét ember őrizetben

Hét embert vettek őrizetbe szerdán a vámnyomozók, miután több helyszínen házkutatást tartottak Budapesten és Pest megyében adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt ? közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője szerda délután.

Három kerékpárutat fejlesztenek Budapesten

Három kerékpárút fejlesztéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, az építések mintegy 250 millió forint uniós támogatásból és a főváros önrészéből valósulnának meg.

Hagyó: Budapesten fogom tisztázni az igazamat

Áll minden vizsgálat elé Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát.

Házkutatás az egyik biztonsági szolgálatnál

Fegyveres pénzügyőrökkel tartott házkutatást hajnaltól a VPOP a Civil Biztonsági Szolgálat budapesti, Angol utcai székhelyén.

Átfogó ellenőrzést tart a rendőrség Budapesten

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a fővárosban az úgynevezett közbiztonsági háló program keretében, az akció eredményeként az első héten 51 körözöttet fogtak el, illetve 11 embert értek tetten bűncselekmény elkövetése közben.

Macskabagoly fiókákat figyeltek meg Budapesten

A napokban érkezett a bejelentés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület központjába, mely szerint az I. kerületben már tollas bagolyfiókák vannak

Nem állította le a motort, a kocsi a Dunába gurult

A Dunába gurult és elsüllyedt egy személyautó Budapest XXIII. kerületénél szerda délelőtt ? közölte a tűzoltóság.

Távozik az MLSZ-főtitkár, Hemingway kilép az előkészítő bizottságból

Munkaviszonya megszüntetését kérte Bordás György, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára, George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa pedig lemondott tagságáról az MLSZ tisztújító közgyűlését előkészítő ad hoc bizottságban.

Koppenhágai hiánypótlás Budapesten

Fiatal klímanagykövetek találkoznak Budapesten, hogy megvitassák a klímaproblémákat s egyfajta alternatívát kínálhassanak.

Fegyveres rablás Budapesten, lövés is dördült

Fegyveres férfi támadta meg az egyik budapesti bankfiókot szerdán reggel. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a támadó fél 9-kor ment be a III. kerületi, Bécsi úton működő bankba, ahol lefegyverezte a biztonsági őrt. Egy lövés is eldördült, de úgy tudni, nem sérült meg senki.

Budapesten a Bundestag elnöke

Kétnapos magyarországi látogatást kezd szerdán Norbert Lammert, a német parlament alsóháza, a Bundestag elnöke. A kereszténydemokrata politikus megbeszélést folytat Katona Bélával, az Országgyűlés elnökével, csütörtökön pedig a Pécsi Tudományegyetem rektora, Gábriel Róbert díszdoktori címet adományoz a német házelnöknek.

9 program, amit idén tavasszal látnod kell

Budapest ismét a kultúra fő hadszíntere lesz idén március 19. és április 5. között. A Budapesti Tavaszi Fesztivál zenei, színházi, táncművészeti eseményei közül minden műfajból kiválasztottunk egy-egy izgalmasnak ígérkező csemegét.

Budapestre érkezik a mongol kormányfő

A diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulója alkalmából érkezik Budapestre Szühbátarín Batbold mongol miniszterelnök, a kormányfő a két ország gazdasági együttműködésének fejlesztéséről is tárgyal szerdán vendéglátójával, Bajnai Gordon miniszterelnökkel.

Csillagászati plakátkiállítás Budapesten

Égitestek és földi testek címmel plakátkiállítás nyílik szerdán Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában - mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Tamás grafikus. Harmincnégy alkotást láthatnak az érdeklődők, egészen április 11-ig.

Így alakulnak az árak a lakáspiacon

A bevezetett korlátozó rendelkezés miatt tovább szűkül a lakáspiac ? mondta az Otthon Centrum elemzője az Inforádiónak. Valkó Dávid szerint kisebb és olcsóbb lakásokat keresnek a leendő vásárlók.

Mai nap

2010/03/12 22:38:50 Gergely, Maximilián napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com