Letette az esküt Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) újonnan kinevezett, tisztségében megerősített főigazgatója Katona Béla, az Országgyűlés elnöke előtt csütörtökön Budapesten - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata.
Újságírók előtt felgyújtotta az MCF Roma Összefogás Párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatója után azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket jelöltjeiknek a 2010-es országgyűlési választásokon való induláshoz gyűjtöttek. A roma politikus azt mondta: ezért tette mindezt, hogy ne érje az a vád őket, hogy más pártoknak adnák át azokat pénzért vagy más ellenszolgáltatásért cserébe. Kolompár Orbán ezzel a tettel azokra a vádakra is válaszolt, melyek szerint a szövetség szelvényeket adott volna át az MDF-nek.
Már csak egy napig látható az idei nemzeti ünnep egyik legsikeresebb programeleme, az 1848-as huszárezredeket bemutató szabadtéri szoborkiállítás. A főváros kilenc forgalmas pontján felállított életnagyságú huszárszobrok március 20-án hajnalban elhagyják mostani állomáshelyüket.
Mintegy 400 millió forint beruházás keretében megkezdődött az Újpest-Városkapu autóbusz-végállomás átépítése ? jelentette be Laukó Mária, a Volánbusz Zrt. stratégiai igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Azonnali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon az izraeli légierő szerdai gyakorlatával kapcsolatban - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
Sosem látott nagy csatát vív az OB I. elődöntőjében a Dab.Docler és a Vasas Budapest Stars. Eddigi négy mérkőzésükön mindig a vendégek győztek, kétszer ráadásul túlórában dőltek el a dolgok. Ma este hat órai kezdettel Dunaújvárosban mindenképpen döntés születik a továbbjutóról, holnaptól pedig már döntőzik a győztes a Fehérvár ellen.
Kevesebb mint 100 nap múlva olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban az atlétikai csapat-Eb első ligájának versenyein. A szervezők várakozása szerint napi tízezer néző is kilátogathat a viadalra.
Eddig 222 étterem csatlakozott az ÖKO-Pannon kezdeményezésére elindított fővárosi üvegfutár programhoz, melynek célja, hogy a vendéglőkben keletkező nagy mennyiségű üveghulladék a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra.
A francia hatóságok nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, és a két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében, közölte a magyarországi francia nagykövetség a ma megjelent francia lapokra hivatkozva. A lépésre azt követően került sor, hogy a francia lány apja még 2010 január végén emberrablás és szándékos emberölés gyanújával feljelentést tett ism
Késsel támadtak egy taxisra hajnalban, Budapesten. Az utas a Feneketlen tónál intette le a kocsit, és a IX. kerületbe vitette magát. Miután megérkeztek kést rántott, többször megszúrta a sofőrt és pénzt követelt.
A nagy titkolózás olykor mit sem ér, ha az ember felkacsint olykor a nagyobb zenekarok honlapjára. Így történt ez most is: a Paradise Lost Budapestre, a Sziget-fesztiválra jön, augusztus 13-án, méghozzá pénteken. És lám, honnan is tudtuk ezt meg?
Idén tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Pszichodiák Alapítvány a Pszinapszist, a Budapesti Pszichológiai Napokat, Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett rendezvényét
Adóellenőrzés elől menekült egy titokzatos marokkói, Bhasil Mohammed tulajdonába egy budapesti cég, amely korábban a választási informatikai rendszer fejlesztésébe is bedolgozott.
A francia hatóságok nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - közölték internetes honlapjaikon a L,Express és a Le Figaro című párizsi lapok.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon ünnepli 25. születésnapját a 100 Tagú Cigányzenekar: az együttes, amely először az 1986-os fővárosi programsorozaton mutatkozott be, szombaton a Thália Színházban ad két jubileumi koncertet.
Tűzforró latin ritmusok, sok-sok barna bőr, gyönyörű lányok, káprázatos jelmezek, véget nem érő mulatozás. Ez Rio de Janeiro és a brazil karnevál. Ha karnevál, akkor Rio. Ha Rio, akkor karnevál. Óriási tömeg, amely egy ritmusra rázza a szambát. Ez a Riói karnevál, amit most elhoznak a szervezők Budapestre! Íme, a részletek!
Magyar gyökereiről és az éghajlatváltozásról is beszélt Károly herceg szerda este Budapesten a hercegi pár tiszteletére rendezett díszvacsorán. Az eseményen Sólyom László államfő kiemelte: Magyarország és az Egyesült Királyság stratégiai partnerek.
A Budapest belvárosában nyílt új szervizközpontban tanácsokat is kapnak a Nokia tulajok.
A rendőrség egyik informátora volt a Kulcsár-ügyben az a szír férfi, akit szerda reggel öltek meg Budapest XVI. kerületében, a Rózsa utcában egy piros lámpánál - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.
Szerdán megérkezett Vancouverből Budapestre Dani Gyöngyi, aki a téli paralimpia helyszínén, vasárnap kettős lábszárcsonttörést szenvedett. A sportolót kórházban ápolják tovább. A versenyzőt Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke kísérte haza Kanadából.
Tevékenységük ellehetetlenítése elleni tiltakozásul legalább száz környezetvédelmi felülvizsgálatot végző - zöldkártyás - cég képviselői indultak el autóikkal a budapesti Hősök terétől szerdán délután, hogy a Kossuth téren átadják petíciójukat a miniszterelnök megbízottjának.
Kölyök született a cerkófmajmok rokonsági körébe tartozó jávai languroknál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az aranyszőrű kölyök március 9-én délután született. A nemrégiben világra jött kölyök a hatéves Negro és a hétéves Orange frigyéből született, aranyszínű bundáját apjától örökölte. A kölyök most még kizárólag anyatejen él, de nemcsak az anyaállat, hanem többek közt a másik felnőtt nőstény is részt vesz a nevelésében, gondozásában.
A 2010. április 8 ? 18. között megrendezésre kerülő 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál egy magyar vonatkozása miatt kiemelten jelentős eseménynek is otthont ad: nálunk lesz a világpremierje a Lélektánc című filmnek, amely a Bozsik Yvette Társulat, a Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport azonos című táncelőadásának Iványi Marcell rendezte filmváltozata.
Több forgalomkorlátozást is életbe lép Károly brit trónörökös és Camilla hercegnő csütörtökön kezdődő budapesti látogatásának ideje alatt - közölte a rendőrség.
Különleges pályázatot hirdet az OSA Archívum: az elmúlt két évtized Budapestjére koncentrálva arra a kérdésre keresik a választ, hogy a történelmével együtt élő, a globalizáció kihívásaira reagáló város és lakói hogyan jeleníthetők meg egy interdiszciplináris párbeszédben, a kartográfus, a kutató és művész eszmecseréjében.
Szombaton ül össze az MDF országos választmánya, amely dönthet a párt budapesti és területi listájáról - mondta Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke.
2007-ben és tavaly a Now című albumot Kyle három földrészen mutatta be élőben
Három személygépkocsi és egy kamion karambolozott szerda reggel a főváros IX. kerületében, a Soroksári út 184. szám előtt; a balesetben ketten megsérültek - közölte a BRFK az MTI-vel.
Fesztiválhangulattal várnak mindenkit Magyarország legnagyobb motoros rendezvényére március 19-21. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A versenyekkel, bemutatókkal, koncertekkel színesített Budapest Motorfesztivál sztárvendége Talmácsi Gábor, gyorsasági motoros világbajnok lesz.
Szolgálatból hazafelé tartó tűzoltó fogott el egy rablót a főváros VIII. kerületében, majd az elkövetőt átadta a rendőröknek; a tűzoltó őrmester helytállásáért parancsnoki jutalmat kapott - mondta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) főosztályvezetője.
A válság ellenére a fővárosban továbbra is folyamatban van néhány tisztán közcélú garázsprojekt -írja a Világgazdaság.